Így képzelem a bennünket körülvevő világot, a létezést

(Az oldalon található fotók, versek, és prózai szövegek non-profit céllal a forrás és a szerző megjelölésével szabadon utánközölhető. Minden más esetben a szerző írásos engedélye szükséges!)

A valóságról, a létezés értelméről, az univerzumról és Isten szerepéről alkotott képem

A valóságról:

Bevezetésként egy nem éppen olvasó csalogató, első olvasatra kissé bonyolultnak tűnő alapgondolattal indítanék, amely egyszerűbben szólva a „hiszem, ha látom”-mal egyenértékű.

A racionális, ebből fakadóan reális valóság, az anyag-energia és tér-idő, a tapintható, látható, hallható, szagolható valamint az ízlelhető környezet, a létező jelen, vagy éppen a megtörtént fogalma az egyén, mint az érzékszervek koordinációjáért felelős értelemmel rendelkező biológiai lény számára szerintem nem más: mint a körülöttem, a közvetlen környezetemben jelen vagy múlt időben zajló, létező, saját érzékszerveimmel, segédeszközök nélkül érzékelhető, mérhető, felfogható tárgyak és folyamatok, végső soron maga a világ; a többi csupán mások által közölt létezés és történés, amelyben már ott a fikció, a tévedés vagy a hazugság, szándékos megtévesztés, illetve a lokális inerciarendszerek, helyi koordináta rendszerek különbözőségéből adódó eltérés lehetősége is.

A létezésről

Azt gondolom a létezés a lélek, valamint a világegyetem, az Univerzum amelyben élünk, Isten létezése szinte mindenkit, Nobel díjas természettudóst, humán beállítottságú és egyszerű átlagembert egyaránt foglalkoztató, örök kérdések és viták tárgya ma is; és amíg nem kapunk hiteles a hétköznapi ember számára is elfogadható, kézzelfogható bizonyítékokkal is alátámasztott képet róla, addig az is marad. 

Ne várjon senki tőlem bonyolult, tudományos képleteken avagy a szentírásokban található "tanmeséken" alapuló világot megrendítő, megdönthetetlen értekezést, (mint ahogy a jelen tudomány állása szerint egyik elmélet sem bizonyított 100%-osan) csupán az általam olvasottak és látottak alapján a saját,  ahogy egyik általános iskolai tanárom mondani szokta volt:  "józan-paraszti" ésszel alkotott elméletemet, elképzelésemet szeretném bemutatni az alábbiakban mindenféle bizonyított bonyolult fizikai, matematikai képletet, vagy a vallások számára evidenciát jelentő szent könyvek (Biblia, Tora, Korán stb.) írásainak misztikumát nélkülözve. 

Helyesebben csupán egy alapvető, Stephen Hawking féle számszerű összefüggést szeretnék kiemelni itt rögtön az legelején, amely megbízható és strapabíró fundamentumra építem majd a saját légváramat. "Egy jóakaróm figyelmeztetett: minden leírt egyenlet megfelezi az eladható példányszámot"

Ehhez a saját verziójú teóriához természetesen felhasználtam mások (ismert ma élő és holt nagyjaink) által megalkotott, számomra logikus és érthető - nem saját -  gondolatokat, törvényszerűségeket is, mind emellett megpróbáltam a legegyszerűbb módon és hétköznapi példákkal levezetni elképzelésemet a bennünket körülvevő világról, Istenről, magáról az emberi elméről. Mielőtt belekezdenék a boncolgatásokba leszögezem, hogy nem azt próbálom pogány, farizeus módon bebizonyítani, hogy nincs Isten, csupán arról van szó, hogy a nézeteim szerint nincs, és nem is volt szükség a létezésnek hívott folyamatokhoz, a kozmosz (természetesen benne az emberrel) megalkotásához, sem az ember által érzékelt csodákhoz természetfeletti erőkre, végső soron nem volt szükség magára Istenre sem, mint ahogy az ezzel gyökeresen ellenkező állítást is elfogadnám, ha valaki megfelelő bizonyítékot szolgáltatna egy máig mindenható teremtő erő létezésére.

Istenről

Elfogadom valamilyen szinten Istent, mint a Hit tárgyát, de számomra az Isten egyenlő az emberrel, helyesebben az emberi elmével. Abból az egyszerű, szerintem könnyen elfogadható és közérthető Eistein elméletből szeretnék kiindulni, amit Relativitás (speciális-általános) elméletnek hívunk, amelyben a lényeget erősen a RELATÍV szóra helyezném. Hiszen e nélkül semminek sem volna értelme, még ennek a szövegnek sem, ha kiragadnánk a környezetéből és nem volna mihez viszonyítani. Legyen szó folyamatokról, elnevezésekről, tárgyakról, mértékegységekről, tehát bármiről. Mindenhez szükség van viszonyítási alapokra, amelyeket, mint számos más törvényt, kódrendszert az ember alkotott meg az idők folyamán, hogy számos addig még ismeretlen történésre megpróbáljon minél több bizonyítékkal alátámasztott magyarázatot találni.

Alaptörvények

A kódrendszeren elsősorban a kommunikációt értem. Azt a fizikából ismert és számomra is könnyen elfogadható tényt használom fel kiindulópontnak, különösebb bizonygatás nélkül, miszerint a világegyetemben létező összes tárgy és folyamat leírható, valamint visszavezethető arra a két alapfogalomra, amelyeket energiának és térnek hívunk, és emellett még elfogadom az energia megmaradás elvét is, mint a körülöttünk lévő világ alaptörvényeinek egyikét.  Itt az anyagot azért nem említem, mert a fizikából tudjuk, hogy az anyag és az energia valójában véve egy és ugyanaz. Az időt talán még ide lehetne sorolni a tér-idő folyamatok kapcsán, de ha elhagyjuk, akkor sem történik nagy baj az elméletemben.

A következő lépés az az, hogy elfogadjuk a matematikából ismert nulla és végtelen fogalmát, illetve azt két "határozatlan számnevet", hogy minden és a semmi.

A világegyetem, tehát a tér és energia azt gondolom mind kifelé, mind pedig befelé, de minden irányában és tekintetben is végtelen. Aki erről valami folytán nincs meggyőződve annál már most megdőlt az elméletem, de azt gondolom amíg ennek az ellenkezője nem bizonyított, addig van létjogosultsága. Ahogy nem ismerjük a legkisebb atomi alkotóelemeket, éppen úgy nem tudjuk a világegyetem határait sem realizálni, hiszen csak azt látjuk, hogy folyamatosan találnak a szakemberek kisebb és kisebb részecskét, illetve a másik irányba a kozmosz is tovább nő ismereteink szerint: naprendszerek, galaxisok, univerzumok, legújabban ultraverzumok stb.

A kör a végtelen és a nulla

A végtelent úgy képzelem, mint magát a Földünket, leegyszerűsítve, akár egy egyszerű nem szabályos - esetleg ellipszis - kört, mert azt gondolom, hogy valahol ez a struktúra a tökéletesség és egyensúly megtestesítője, hiszen számtalan helyen fellelhető a környezetükben, mind mozgás, mind pedig geometriai alakzat formájában.

A kör tehát számomra megtestesítője a végtelennek, a tökéletességnek, és az egyensúlynak is, hiszen gondoljunk csak bele, ha a kör egy végtelen pontok alkotta geometriai forma, akkor, ha elindulunk egy nullának kinevezett kiindulópontból, akkor elméletileg csak akkor érünk körbe, ha áthaladunk az általunk kijelölt nulla, más néven kiindulóponton. De akkor, ha a kiinduló kezdőpont pont is és a végpont is ugyanaz, akkor vajon melyiken állunk? Szerintem egyiken sem, hiszen ha feltételezzük, hogy  a kör végtelen pontok halmaza, ebből következőleg az ember nem tud kijelölni rajta kiindulópontot, akkor végpont sem létezhet, így soha nem érhetünk körbe.

Ellenben az ember, mint törvényt megalkotta a semmi fogalmát, vagyis a nulla helyét, de mivel az egyben végpont is, akkor tulajdonképpen nincs is ott semmi, csupán az ember hiszi, mert hozott egy törvényt, a létezés törvényét, ami szintén végtelen és az által van egyensúlyban, hogy a kezdő és a végpont ugyanaz. Ám ennek akkor igaznak kell lennie a feltevésem szerint az energiára a térre is, és azokon belül minden egyes folyamatra, rendszerre is, tehát az eredő mindig nulla lesz, vagyis a semmi. Az eredő által kerül egyensúlyba a legkisebbtől a legnagyobbig minden egyes rendszer, halmaz vagy akár folyamat is.

Azt is gondolom, hogy a végtelen világegyetem olyan végtelen számú véges kisebb nagyobb rendszerek összességéből tevődik össze, amelyekben különböző folyamatok, végső soron a tér és az energia kifelé egyensúlyt mutatnak, mégpedig nullát. Ebből következik, hogy az egyensúly a nullával, a semmivel azonos. Véges rendszerekről akkor beszélek a például szolgáló végtelennek képzelt körön, ha a kezdő és a végpont, amelyet az ember pontosan (bár, ha azt vesszük, hogy egy pont is további végtelen pontból áll, akkor a pontosság minden téren megkérdőjelezhető szerintem) meghatároz nem egy és ugyanaz, hanem a kör két különböző pontjai, ahol az iránynak nincs jelentősége, Átfordítva így kap értelmet pl. az ember élete a születéstől a halálig, tágabb értelemben az idő is ez által nyer értelmet, amíg a kezdőpontból eljutunk a végpontba.

Összegezve a  kezdőpont és a végpont alapjában véve nem is létezik addig, amíg az ember, mint törvényt ki nem jelöli azokat Tovább megyek a kör sem létezik addig, amíg meg nem rajzolja az ember, vagyis mondhatjuk azt is, hogy létrehozza, megteremti magának a saját környezetét, a törvényekkel pedig magyarázatokat, egyes esetekben ideológiát próbál találni a tevékenységére a teremtésre.

A teremtés és a törvényalkotás

Az ember mindig arra törekedett/törekszik, hogy mindenre találjon logikus emberi léptekkel felfogható magyarázatot, vagy a számára elfogadhatatlan, rendezetlenséget kreált magyarázatok közé szorítsa, ha kell néha tudatos ferdítések segítségével. Ez által próbálja érthetővé tenni saját maga és az emberiség számára a valójában megmagyarázhatatlant. Így jönnek létre a törvények, törvényszerűségek, így alakultak ki a tudományok, és ez által próbál az ember a rendezettségre az egyensúly fenntartására (akaratlanul is a nullára) törekedve élni, túlélni, fejlődni, tehát a végtelen folyamat részesévé válni, amit létezésnek, vagy életnek nevezünk. Ehhez az általam ábrázolt teremtéshez és törvényalkotáshoz viszont elég maga az ember is, így azt gondolom minden Istennek tulajdonított teremtés törvény emberi elme eredménye. Ebbe a magyarázatba bőven belefér többek között az ősrobbanás, a fekete lyukak, párhuzamos univerzumok, tér-idő görbület valamint az evolúció elmélete is. 

A tökéletesség is abból a gömb struktúrára törekvő, végtelen irányba mutató végtelen folyamatból, pozitív és negatív energiák összegéből eredő állapot, amelynek se kezdete se vége, (illetve a kezdete és a vége ugyanaz), vagyis az alapja a létezésnek a sok közül, amelyhez úgyszintén nincs szükség természetfeletti erőre. Gondoljunk bele egyes folyamatok a létezés során nőnek, tökéletesednek mások viszont szépen lassan a nulláig sorvadnak (lásd evolúció vagy a csillagok élete) de azt gondolom, hogy itt is megvan az egyensúly, hiszen meggyőződésem, hogy a két ellentétes folyamat eredője megint csak a nulla azaz a semmi volna, mint ahogy azt korábban kifejtettem.

A minden és a semmi érzékelése

Nézetem szerint a végtelen energia és anyag egyben nulla is. Más megközelítéssel a minden egyenlő a semmivel, ha a végtelen folyamatot mint létezést elfogadjuk. Ezért lehetséges az, hogy a példámban megrajzolt kör, tágabb értelemben a végtelen világ, ami bennünket körülvesz tulajdonképpen nem is létezik, csupán mindez a fejletlen érzékszerveink érzéki csalódása, tehát magára a nincsre is úgy érezzük, hogy létezik, akár a nullára is, hiszen a nulla és a nincs teljesen megfoghatatlan elképzelhetetlen mégis azt mondjuk, hogy van. De ugyanakkor igaz ez a végtelenre is, hiszen azt gondoljuk, hogy létezik, ellenben elképzelni szinte lehetetlen. E szerint a levezetés szerint a nulla és a végtelen lényegében ugyanaz, csupán nézőpont kérdése, tovább gondolva tehát, ugyanezt az egyenlőséget elfogadva, a nullát a semmivel, a mindent pedig a végtelennel behelyettesítve választ is kaphatunk a lélek az emberi tudat, elme létezésének kérdésére is, hiszen az egy és ugyanaz azzal a nem megbízható érzékszerveink okozta érzéki csalódással, amivel a semmit mégis mindennek érzékeljük (az agyunk biológiai folyamatainak köszönhetően), mint egy létező folyamatot.

Az emberi lélekről

Tulajdonképpen a lélek sem más, mint a semminek mindenné, vagyis a valótlan valósággá való átalakítása. Mint ismeretes az agy képes a fordított folyamatra is: a valóságot valótlanná alakítani. (emlékezet kiesés)  Gondoljunk csak bele, ha helytálló, márpedig miért ne, a végtelenről alkotott általános emberi megállapítás, akkor még  végtelen sok ilyen érzéki csalódás létezhet a világegyetemben, így abban is hiszek, hogy végtelen sok a dimenziók száma is, amelyből jelenleg csupán néhányat ismerünk. Az érzéki csalódás pedig megint nem egy kitalált történet, amellyel az élet számos területén találkozhatunk, tehát szintén tény, amit azt gondolom nem szükséges bizonygatni, hiszen nem kell messzebb menni, mint a színlátást.

A lélek és az érzéki csalódások összefüggése

Tehát, ha el tudunk képzelni olyat is, ami nem létezik, akkor mi a bizonyítéka annak, hogy a bennünket körülvevő világ nem csupán fikció. Az emberi lélek, értelem szerintem valójában az. ami megalkotja saját maga számára a nem létező semminek a képét törvényeit, csupán azon téves információk alapján, amelyeket az érzékszerveivel valósnak érzékel. Elérkeztem teóriám egyik legsarkalatosabb pontjához: Isten léte az említett feltételezéseim alapján szerintem nem feltétlenül szükséges a kör megrajzolásához, a pontok kijelöléséhez, az átvitt értelemben vett teremtéshez és törvények megalkotásához, sem pedig az elménkben kialakult külvilágról alkotott képünkhöz. Ebből az is világos a számomra, hogy Isten nem más, mint maga az emberi képzelet elme. És az emberi elme is ugyanúgy végtelen, hiszen minden létezőnek mondott elme más és más végtelen világban tengeti a szürke hétköznapjait, a végtelen számú más elmék alkotta világok mellett, előtt vagy éppen után, de az idő ez esetben elhanyagolható.

Azt gondolom ezzel megkaptam a választ minden számomra Isten létezésével kapcsolatos kérdésre, bár ha arra gondolunk, hogy az emberi agy működése is még rengeteg fehér foltot tartogat a számunkra ( szerintem még messze vagyunk a mesterséges intelligencia megalkotásától – vagy nem - ) hiszen a mai tudomány állása szerint nem ismert az agyi folyamatok mindenre kiterjedő részletes működése. Egészen addig a pontig, amíg rá nem jövünk a kiindulópont kérdéseinek megfejtésére, hogyan és miképpen jön létre az emberi tudat, az emberi lélek, és valójában mik is ezek a ma még kicsit felfoghatatlan jelenségek. Akkor talán választ kaphatunk Isten létezésének dilemmájára is.

Ám addig  a fent leírtak tartalmazzák az egyetlen számomra is elfogadott és aránylag logikusnak tűnő magyarázatot Isten létezésével kapcsolatosan. Azzal is tisztában vagyok, sőt személyesen is megtapasztaltam,  hogy többek között a mindenhatóban való hit sokunk számára egy olyan kapaszkodó, ami átsegíthet bennünket az élet gyötrelmes időszakain, segít feldolgozni a csalódásokat, és egyben betölti azt az űrt is, amit a világegyetem keletkezése okoz az emberi elmében.

Természetesen továbbra is tiszteletben kívánom tartani minden más ember elképzelését a létezésről, hiszen mindenki számára kijár a képzelet, a hit szabadsága is.