A tökéletességre való törekvés megnyilvánulásai, és szintjei….

(Az oldalon található fotók, versek, és prózai szövegek non-profit céllal a forrás és a szerző megjelölésével szabadon utánközölhető. Minden más esetben a szerző írásos engedélye szükséges!)

A tökéletességre való törekvés megnyilvánulásai, és szintjei….

Nagylengyel

Az abszolut  tökéletesség 

A tökéletesség fogalma minden ember számára mást és más jelent, attól függően, hogy mennyire mélyen próbál belemenni a megismerésébe. Ezen azt értem, hogy pl. magát az elérhetetlennek tűnő végtelent, vagy pedig abból kiragadott szakaszt, véges, tehát elérhető tökéletességet próbál megragadni, elérni. Utóbbi esetben azt gondolja, hogy elérte az ember a végső tökéletességet, amit kitűzött célként követett, ám mivel tudjuk, hogy a világegyetem, így az élet is, mint általánosságban vett részfolyamat a végtelen létezésben, valójában elérhetetlen. 

A tér-idő és anyag-energia minden létező irányában így van ez, ezért azt vallom, hogy az ember akkor képes boldogan élni, és megismerni önmagán keresztül az igazságot, és a körülötte lévő világot, ha egy-egy célt amolyan Márai Sándoros céltalan, pihentető séta alkalmával ér el, és nem törekszik a "mindenáron meg akarom tudni"-ra. A tökéletesség elérésére való törekvés azt gondolom eredően minden ember kötelessége volna, hiszen ha nem arra, pl. az egyensúly elvére, a nulla eredőre törekszik minden téren, annak kivétel nélkül minden esetben előbb vagy utóbb súlyos következményei lesznek ( lásd természet egyensúlyának megbomlása, vagy akár az anyagi különbségeken alapuló érdekellentétek miatt kialakuló háborúk, emberiség elleni bűncselekmények). 

Azt gondolom minden létező folyamat az egyensúlyon alapuló elérhetetlen, végtelen tökéletességre törekszik. Csupán azok az emberek mondják, hogy ők már elérték a tökéletességet, akik vagy nem képesek értelmezni semmilyen szinten sem a végtelen fogalmát, vagy pedig el akarják hitetni mással, hogy a végtelen nem is létezik.

A tökéletesség formai megjelenése 

A tökéletesség fogalmához az én értelmezésem szerint szervesen kapcsolódik a pont, a kör, a gömb, valamint az ezen geometria formákat megelőző, illetve ezeken túlmutató „bármilyen önmagába visszatérő” alakzat, vagy folyamat. Azt gondolom, hogy erre az imént említett távolba mutató, ám mégis önmagához visszatérő formára vezethető vissza minden univerzumban fellelhető geometriai forma (az egyenes is), és biológiai folyamat egyyaránt. Az egyenest azért írtam mert szerintem az sem létezik önmagában, csak ha találunk hozzá viszonyítási alapokat, ám mivel a viszonyítási alapok is eredendően a kör formára vezethető szerintem vissza, éppen ezért az egyenesek is csupán a kör alakzat részei, tehát valójában görbék.  

Egyszerűbben szólva a gravitáció kizárja számomra a matematikai értelemben vett egyenes lehetőségét. A megállapítás, hogy visszatér minden önmagába, alapjában értelmezve viszont helytelen, hiszen tudjuk, hogy a matematika szerint a kör végtelen számú pontok halmaza. Ebből a definícióból ugyanúgy levezethető a pont a gömb (és így tovább) fogalma. Tehát amit mi véges, szemmel körülhatárolható alakzatnak, folyamatnak látunk, az valójában nem is az, hiszen gondoljunk csak a fenti kör matematikai meghatározását szem előtt tartva arra,. hogy egy bármilyen kör mentén elindulva, soha nem érnénk a végére, hiszen, ha végtelen számú pontról beszélünk, akkor minden esetben létezne olyan pont, amit az utunk során még nem érintettünk. Ennek ellenére az ember érzékszervei azt tapasztalják, hogy mégis kivitelezhető, hogy ugyanabba a pontba érünk vissza, ahonnan elindultunk. Ez már önmagában is egy hatalmas érzéki csalódást feltételez, ha a matematikai törvényeket feltételek nélkül elfogadjuk. Akkor most, hogy is van ez?

Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennem, ha megpróbálom e képtelennek hangzó ellentétet egyszerű fizikai, matematikai törvényszerűségek, és logikai érvekre támaszkodva megérteni.. Hol a rejtőzhet vajon a megoldás? Hiszen azt mondtam az imént az ember érzékszerveivel képes felfogni a valótlant is, egyszerűbben azt gondolom belátható, hogy képes a „nincs”-et is „van”-nak értelmezni, és fordítva úgyszintén. Gondoljunk a végtelen felé tartó két párhuzamos egyenes fizikai megjelenésére. Tudjuk, hogy nem érnek össze, ám mégis úgy érzékeljük, hogy a távolban a két egyenes találkozik. Akkor vajon ki téved? Aki azt állítja, hogy mégis összeér, vagy aki az ellenkezőjét fogadja el az igazságnak. 

A kérdést inkább úgy tenném fel, hogy vajon mi téved? Erre az a válaszom, hogy az érzékszerveink a gyenge láncszemek a tökéletesség felé tartó láncolatunkban. Márpedig a többi érzéki csalódásra, az álmainkra, vagy éppen a megmagyarázhatatlan elmeállapotokra gondolva a leginkább arra a végkövetkeztetésre jutok, hogy a körülöttünk lévő világegyetem is erre a kör törvényszerűségeire épülő csakis emberi elme által, és csakis kizárólag az emberi elmében megteremtett tér-energia, és  idő összessége, ami csakis az emberi elme által nyer értelmet, tehát az nem más, mint az emberi értelem, a tudat, amely a saját maga által alkotott törvények segítségével minden nem létezőt létezőként érzékel, és ugyanúgy fordítva is.


Az eredő nullára való törekvés 

Amit mi rezgésnek, mozgásnak hívunk, az valójában tényleg az-e aminek hisszük? Gondoljunk csak bele? Az ember is egy tévedésre hajlamos lény, és az egyetlen, aki az élőlények között keresi, kutatja a létezés értelmét. Vajon van e értelme mindennek? Az értelem is az értelmes emberi gondolkodás saját szülleménye nem? Tehát, ha még a végtelennek titulált értelmes emberi tudat, lélek is önmagába mutat vissza, akkor ez így lehet az őt körülvevő világban is. Miért kellene valaminek, vagy valakinek még a háttérben mozgatni az eseményeket, mikor az emberi elme elvégzi azt minden és mindenki más helyett. A magam részéről az anyag és energia viszonyából adódó gravitáció okozta hatalmas zuhanásnak, körkörös mozgásnak képzelem a világegyetemünket, ahol az emberi elme a tulajdonképpen a semmiből megteremti folyamatosan önmagát,  és maga számára mindent, az anyagot és az energiát is, csupán a meglévő dolgok formálásával, átalakításával és megmagyarázásával, saját maga alkotta törvények segítségével.  

Az iméntiekben minden benne foglaltatik, ami a tökéletesség az egyensúlyra, végső soron  a nullára való törekvésre jellemző. Gondolok itt többek között, a relativitásra, a negatív-pozitív energiák létezésére, a végtelenre és még folytathatnám a sort jó darabig. A kör és gömb alak, illetve ezek bármilyen torz formája, mint a tökéletesség fizikai, matematikai, biológiai, megnyilvánulásai, helyesebben az ezekre a formákra való tudatos, vagy nem tudatos törekvés, legyen szó bármilyen anyagról, vagy a hozzá kapcsolódó folyamatról is, ha körülnézünk a közvetlen környezetünkben, vagy akár az univerzumunkban, azt gondolom, különösebben nem szorul magyarázatra. Nem megyek messzebb, mint például egy szimpla emberi ölelés, vagy a szív és a hozzá kapcsolódó vérkörök. 

Tovább gondolva a gondolatsort a tökéletes egyensúlyra a nullára, semlegesre  való törekvés ugyanúgy fellelhető az emberi lélekben, amely már egy (szerintem) az univerzumunkon is jóval messzebb mutató része a végtelen egésznek.


A megismerés formái és mélységei 

A lényeg itt is a megismerés módszerében, mélységében, milyenségében keresendő. Hiszen az ember, ezen belül is a saját lelkének a megismerésében több szintre is eljuthat. Egyénenként változóak az emberi végtelen igazság megismerésének a határai, viszont itt azért beszélek határokról, mert ez a folyamat is csupán egy szakasza, része a végtelen egésznek tűnő mindennek, vagy éppen semminek, mint ahogy igaz ez véleményem szerint magára az életre is, mint folyamatra. Az egyéni megismerést viszont nagymértékben befolyásolja a vizsgálati módszer milyensége és mélysége, hiszen egy felületes vizsgálódás mindig más eredményt hoz, mint egy apróbb részekre szedett boncolgatás. 

Ebben az Isten és Lélek analízisben, a saját módszerem alapján egyre jobban világossá válik a számomra, hogy Isten nem más, mint maga az ember számára legtökéletesebb létező misztikum, hiszen azt gondolom a lélek és Isten egy és ugyanaz. Minden körülöttem és bennem zajló folyamat logikai és számomra elfogadható ésszerű boncolgatása erre az eredményre vezet.